Fehér Holló Természetvédelmi Egyesület

Célunk az ember és a természet harmóniájának újjáélesztése, a természethez kapcsolódó magyar hagyományaink továbbadása.

Táborok, iskolai szakkörök

Kirándulás a Kovácsi-hegyen

Egyesületünk több éve tartja a kapcsolatot olyan iskolákkal, ahol a pedagógusok és a diákok is kellően nyitottak és érdeklődőek a természetvédelmi programok, rendezvények iránt. Rendszeresen tartunk előadásokat, szakköri foglalkozásokat megyeszerte. Tagjainkkal részt veszünk iskolai és egyéb rendezvényeken, programokon, ahol a természet védelmére irányítjuk a gyermekek figyelmét diavetítéses előadás, kiállítás, játékos vetélkedő vagy túravezetés segítségével. Ez utóbbihoz több tanösvényt is készítettünk.
Számháború

Megalakulásunktól kezdve minden évben szervezünk táborokat, ahová elsősorban az érdeklődő kisiskolásokat várjuk. Nyári táboraink alatt a résztvevőket próbáljuk az aktív természetvédelembe bevonni, hiszen nem csak ismeretterjesztő foglalkozásokat, kirándulásokat, hanem konkrét természetvédelmi akciókat is végrehajtunk velük. Népi játékok Foglalkozásaink listájáját itt találja meg.

Tagjai vagyunk a „Vackor” környezeti neveléssel foglalkozó egyesületek közösségének, amely révén folyamatosan képezzük tovább magunkat, szakmai találkozókon, tanulmányutakon veszünk részt. Feladatot vállalunk oktatási segédeszközök elkészítésében (diasorozat, határozólap), közösen tervezünk erdei iskolai foglalkozásokat, játékokat.

Rendszeresen tartunk továbbképzéseket óvodapedagógusoknak, egyetemistáknak, általános iskolai tanároknak.